Sikeresen végződött a nyár első két útilapus tábora Tiszadobon és Ágasegyházán. Köszönjük a táborvezetőknek a remek munkát, a partnereknek az együttműködést és segítséget, és természetesen a nemzetközi és magyar résztvevőknek a munkájukat.

Június 2–án, szombaton tökéletes idő volt egy kis kerti munkára. Az Útilapu és a Kornis Klára Gyermek Otthon szervezésében elmentünk az otthon kertjét kicsit rendbe tenni. Nem csak az útilaputól jöttek önkéntesek, hanem egy pénzügyi cég dolgozói is részt vettek a munkában. Nagyon érdekesnek találtam, hogy csapatépítő tréningként havonta egyszer önkéntes munkát vállalnak, amit minden alkalommal a csapat más-más tagja talál ki.

Először találkoztunk az otthon igazgatóhelyettesével, akivel bementünk az otthonba, mesélt kicsit magáról és mi is magunkról. Az ismerkedés után pedig hozzá fogtunk a munkához.

Az otthonnak nagyon nagy kertje van, melynek a karbantartásához nincs elég ember, sem pénz. A feladatunk az volt, hogy megtisztítsuk a kert egy részét azoktól a növényektől, melyek kikezdték a falat, valamint összegyűjtsük az elszáradt faágakat. Ugyan egy kis zuhé félbeszakította rövid időre a munkánkat, körülbelül 4 óra alatt végeztünk. Közben megismerkedtünk egymással (és egy sünivel), ezenkívül pedig jó érzés volt tudni, hogy a munkánkkal segítünk másoknak (és bevallom egy kis testmozgás is hiányzott már J).

Nagyon jól éreztem magam az összeverbuválódott csapattal és remélem még sokszor fogunk az útilapu és az otthonnal közös programot csinálni. 
Cserháti Zsófi

Írország, Greystones, 2011. május 10-15. (Tréningbeszámoló)

A VSI (Voluntary Service International – az SCI ír tagszervezete) által szervezett tréning célja az volt, hogy a résztvevőket felkészítse a hátrányos helyzetűeknek szóló ificserék vezetésére. A tréningen négy állandó tréner vett részt és két meghívott vendégtréner tartott rövidebb workshopokat. Mi, résztvevők harmincan voltunk, a legtöbben - nyolcan -Franciaországból érkeztek.  

 A hely

A helyszín Greystones volt, egy tengerparti kisváros Dublintól körülbelül 20 kilométerre. A városka lakói rendkívül barátságosak és vendégszeretők voltak, az utcán, a boltban vagy épp a pubban rendezett népzenei mulatságok alkalmával is szívesen elegyedtek szóba bárkivel. A szervezők rendkívüli YUWG-os tapasztalattal és szervezőkészséggel rendelkeztek, így gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott a tréning, bármilyen problémát szinte azonnal megoldottak.

A program általános bevezetője után gyorsan ráttértek a tréning témájára. Miután tisztáztuk a táborok és ificserék közti különbségeket, az ificserék felépítését, gyakorlatiasabb témákkal foglalkoztunk. Köszönhetően annak, hogy az egész program játékos formában zajlott, nem csak a konkrét, a témát érintő ismereteket kaphattunk, de új, izgalmas és érdekes tanulási módszereket is megismerhettünk. Sokszor játszottunk, és szerepjátékok segítségével különböző szituációkat imitáltunk, ez, azt hiszem, általános magabiztosságot adott bizonyos konfliktushelyzetek megoldására, amit az élet bármely területén lehet hasznosítani a későbbiekben. A meghívott trénerek egyike izgalmas workshopot tartott az interkulturális tanulásról.

A csapat
 

A tréning alatt rendkívül jó csapat kovácsolódott össze, bár az elején nagy nehézséget okozott a kommunikáció, ugyanis bizonyos résztvevők szinte egyáltalán nem beszéltek angolul, míg mások

 pedig mindenki számára furcsa ír / walesi stb. akcentussal beszéltek. A kezdeti kételyek másik oka az volt, hogy a résztvevők között voltak tapasztalt ificsere-vezetők és évek óta hátrányos helyzetűekkel dolgozók, míg olyanok is, akiknek minden teljesen új volt. Azonban kellő szervezettséggel és nyitottsággal mindezt sikerült leküzdeni, sőt még a csoport nagy létszáma sem okozott gondot.

Számomra az egyetlen gondot a tréning rövidsége jelentette, ugyanis ebben az intenzív öt napban sok olyan téma került elő, aminek kifejtésére nem volt idő. Reméltem, hogy bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan kell egy hátrányos helyzetűeknek szóló ificserét megpályázni, mitől lesz jó a projekt, ez azonban sajnos nem fért bele az időbe.

Összességében tehát úgy gondolom, hogy egy rendkívül jó tréningen vettem részt, ahol a megszerzett formális tudáson túl rengeteg új tanulási módot, játékot és nem utolsósorban sok egymástól nagyon különböző, de annál érdekesebb embert ismerhettem meg.

Oláh Zsófi

Útilapu Hálózat - SCI Hungary

Beszámoló a Youth in Action program keretein belül lebonyolított albániai projektmenedzsment-képzésről; Durres, Albánia 2011.5.19-26. 

 A hét napos projektíró és -vezető tréninget a szardíniai TDM2000 International szervezte,  az albán - tiranai székhelyű - Beyond Barriers nevű szervezettel együtt. Előbbiek két, utóbbiak egy trénert biztosítottak, a helyszínen és a logisztikai háttéren kívül.

  Mi, résztvevők május 19-én találkoztunk Tiranában,  a fogadó szervezetnél, viszont a helyi választásokat követő tüntetések miatt az első éjszakát még Tiranában kellett töltenünk. Másnapra azonban már feloldották az útzárat és így eljuthattunk a tréning helyszínére, az albán tengerpartra, Durres-be.

  Az első nap során a non-formális tanulás fogalmával, a Youth Pass nevű dokumentummal ismerkedhettünk meg, valamint egy adott projektet mutattak be annak minden részletében. Az este folyamán pedig civil szervezet börzét rendeztünk, amelyre mindenki saját szervezetének bemutatásával készült. Az Útilapu tevékenységére nagyon sokan voltak kíváncsiak, és mindenki kaphatott róla információt, ha nem személyesen tőlem, akkor az útilapus szóróanyagokról.

  Minden nap egy ún. "reflexiós csoporttal" zárult, ahol átbeszéltük az adott napi tevékenységünk kapcsán szóba jövő pozitívumokat és negatívumokat, majd ezt az összefoglalót  javaslatainkkal az egyik résztvevő továbbította a szervezők felé.

  A második nap a Youth in Action programról szóló bevezetőt követően a projektvezetés gyakorlatáról hallhattunk. Az aznapi interkulturális esten a tréning három magyar résztvevője tartott hazánkról prezentációt, valamint étel és italkóstolót.

  Tréningünk harmadik napján Durres központjában meglátogattunk egy helyi civil szervezetet, amely fő tevékenysége a nők egyenjogúságáért való, illetve a családon belüli erőszak elleni fellépés volt. A délutáni program során megnézhettük, hogyan is néz ki a Youth in Action-projektek jelentkezési lapja - illetve, hogy hogyan is kell kitölteni azokat.

  Az tréning utolsó két napja a fundraisingről és az interkulturális tanulásról szólt, valamint kidolgoztunk csoportunkban egy saját minta-projektet, amelynek a jelentkezési lapját is megírtuk közösen. A tréninget e projekt bemutatásával zártuk.

  Összességében egy intenzív, hasznos ismereteket és készségeket nyújtó és lendületes tréningen vehettem részt, és a tapasztalt és hozzáértő trénereknek köszönhetően sokat tanultam. A résztvevőkkel sok új információt és élményt sikerült megosztanunk, és a jövőben is tartjuk majd egymással a kapcsolatot.

Józsa Éva

Útilapu Hálózat - önkéntes

Két hetet töltöttünk tavaly augusztusban Gálosfán kilencen egy építőtábor keretében, olasz, svájci, brazil és új-zélandi önkéntesekkel. Az alábbi képen a tábor egyik legmeghatóbb pillanata  látható. Egy napot töltöttünk a helyi óvodában, ahol minden nyelven énekeltünk, báboztunk és kisvasutat építettünk. Egy héttel később az óvodások látogattak meg minket. Az önkéntesekkel lufis, kincskereső játékot készítettünk a gyerekeknek. Nagyon jól sikerült mindkét program, a nyelvi akadályok ellenére és nagyon megszerették a gyerekek az önkénteseket és viszont.

Az alábbi képeken azok a pillanatok láthatók, mikor Dani könnyes szemmel visszaszaladt, hogy még egy puszit adhasson mindenkinek. Ő volt a legérdeklődőbb kisgyerek, minden szóról megkérdezte a táborlakókat, hogy “ez hogy van olyan nyelven, amit ti beszéltek?”
A tábor óta már az egyik helyi családhoz jár időről-időre angolt tanulni.

Effective Communication and Media in Follow Up Activities címmel rendezte meg  közösen az észtországi Life Zone ifjúsági szervezet és a YMCA - igen ez az a YMCA - Macedón tagszervezete március végén tréningjét, amely a macedóniai Ohrid városában zajlott le. Egy - mind a helyi adottságokat, mind a helyi uralkodó attitűdöt tekintve - mediterrán hangulatú városkában, amely a nevért adó Ohrid tó partján fekszik, amely Albánia és Macedónia határán fekszik. Ide rövid, vagy inkább átlagosnak mondható, majdnem 24 órás vonatutunk után jutottunk el ketten az Útilapu képviseletében; jómagam, és elnökasszonyunk, Somlai Kata.

Maga a képzés egy kompakt kis csomag volt,  olyan módszerek megismertetését foglalta magába, hogy miként tegyük láthatóvá magunkat tevékenységünket a világ illetve szűkebb környezetünk számára, illetve hogyan tartsunk kapcsolatot szervezetünk számára fontos emberekkel, önkénteseivel, dolgozóival, támogatóival.

A tréning a Youth in Action program 3.1. alprogramján belül valósult meg, és elvileg a folytatása volt egy korábbi, az észtországi Pärnuban megrendezett Media Sapiens - Media in the Youth Work címmel megrendezett tréningnek. (Mindez persze nem volt akadálya annak, hogy olyanok is részt vegyenek a mostani képzésen, akik a korábbin nem voltak ott, hiszen ez a modul is egy önmagában megálló, kerek egészt alkotott.) A tartalmi részt illetően elmondhatjuk, hogy mindenki számára hasznos gyakorlati ismereteket adó kurzus volt, és a tapasztaltabbaknak is lehetőséget adott tudásuk rendszerezésére, ismétlésre és gyakorlásra.  
Az egy hetes munka során több témát érintettünk; a tréning egyik fő megközelítése - ahogy a tréning egyik előadója is megfogalmazta - "itt tudtok hibázni, hiszen most tanulunk". A hangsúly tehát elsősorban azon volt a szervezők rédzéről, hogy megmutassák, egyszerű - és nem utolsósorban egyszerűen hozzáférhető és/vagy ingyenes - eszközökkel mindenki számára megvalósítható egy kampány (kisfilm, televíziós illetve rádiós reklámszpot, sajtókampány) kivitelezése. Mindezt segítette az a barátságos atmoszféra, amely alapvetően jellemezte az eseményt.

A hasonló tréningek során megszokott rendhagyó jellegű ismerkedési és csapatépítő blokkok után következett a tényleges munka.

A résztvevőknek bemelegítésként - a munkamenetre vonatkozóan mindenféle előzetes instrukció nélkül, pusztán intuíciójukra hagyatkozva - egy reklámfilmet kellett forgatni, a résztvevők szervezeteinek tevékenységéhez kötődő, szabadon választott témában. Ez alatt megtapasztalhattuk az egyes fázisok buktatóit, gyakorlatban fedezhettük fel, milyen nehézségekkel szembesülhetünk akár egy rövidebb videó elkészítése során.

Egy-két nappal később már jóval célirányosabban, öt csoportba szervezve kellett öt különböző, a tréninghez valamilyen módon kapcsolódó témakört  ebben a formában feldolgoznunk. Ez a tréning egyik többlépcsős folyamata és hosszabb távú célja volt, amely több blokkot is felölelt a képzésből. (Az öt téma  Pletyka és társasági élet, A műhelyek/ workshopok, A Youth in Action program, Interkulturalitás, Ohrid, Macedónia volt. A felvett anyagot a későbbiekben két alkalommal is lehetőségünk volt a tréning ideje alatt megvágni, feldolgozni, illetve új anyagokkal kiegészíteni (és amelyeket egyébként a https://www.youtube.com/user/mediasapiensproject cím alatt találhatjátok meg).

Munkában :)

Szó esett a hangvágásról és rádiós anyagok készítéséről, az erről szóló blokk az idő hiányában kevésbé volt gyakorlati. Erről inkább egy rövid prezentációt láthattunk, amelyen keresztül betekinthettünk a hangvágás, hangszerkesztés alapjaiba az ingyenesen letölthető Audacity program segítségével.

Sor került egy webdesign workshopra is. A név ez esetben kicsit csalóka; itt nem is annyira az volt a cél, hogy hogyan adjunk weboldalunknak egy tetszetősebb külsőt, hanem hogy alapvető ismereteket szerezzünk arról, hogyan lehet, egy alapszintű weboldalt kész sablonok és az NVU program segítségével létrehozni.
A tréning egyik délutánja során - amely szintén nagyon praktikus blokkja volt az eseménynek -  először a sajtó képviselőivel való kapcsolattartásról, ennek mikéntjéről, módszereiről beszéltünk, Először megismertettek minket a jó, informatív, figyelemfelkeltő, és hatékony sajtóközlemény megírásának módjával, kritériumaival, majd ezt követően, ezek alapján kellett a magunknak a résztevőknek is közös munkával egy saját sajtóközleményt megírniuk.
Az elkészült munkák kiértékelése után egy sajtótájékoztató szervezését kellett modellezni - ugyanabban a témakörben illetve csoportokban - illetve magát a sajtótájékoztatót (vagy inkább sajtótájékoztató szimulációt) megtartani.
Ugyanezen a délutánon hallhattunk a gerillamarketingről, amikor is pár gyakorlati példát is bemutattak, majd ismét csoportokba szerveződve, egy adott eseményre, programra kellett hasonló marketingstratégiát kidolgoznunk.
Az utolsó délelőtt alkalmával összegeztük, kik alkotják szervezetünk pilléreit, rangsoroltuk őket szerepeik, jelentőségül szempontjából, és részletekre lebontott stratégia készült - az ún. "villám randi módszer" segítségével - vö. tavaszi találkozó - hogyan tartsuk meg ezeket a "pilléreket" munkánk során.

A tréning két egymást követő estéjén került sor az interkulturális estre, amellyel a résztvevők sokszínűségének köszönhetően (albán, bosnyák, észt, francia, horvát, moldáv, magyar, örmény, román, spanyol, szerb)  nagyon változatos és érdekes volt. A felhozatalban a mi, Magyarországot képviselő asztalunk is igen népszerű volt. Amivel hozzájárultunk az est sikeréhez az a mangalicakolbász-kőrözött-Mese keksz-Dunakavics-Negro-barackpálinka-szekszárdi bikavér fehozatalunk volt  - valamint jó fej emberek, illetve a Budapestet bemutató, illetve a korábban szervezetünkről készített kiadványokat, tollakat is vittünk magunkkal.

Összességében elmondható, hogy olyan, gyakorlatban is jól használható módszerek, stratégiák  alapjait sajátíthattuk el, amelyek a későbbiekben segíthetnek, hogy költséghatékonyan - és némi kreativitással - tegyük láthatóvá szervezetünk tevékenységét. Az itt szerzett ismereteket, tudásanyagot a jövőben útilapus munkáinkba is be tudjuk forgatni.Talán csak az időkeret illetve a napirend a legjobb indulattal is lazának vagy hanyagnak nevezhető kezelése vetett árnyékot az eseményre - de ezt tudjuk be az oly’ gyakran emlegetett kulturális különbségeknek.

A szervezők  2012 első felében szeretnék megrendezni a tréning következő modulját, amelyre a tervek szerint Romániában sor kerülni, tehát elmondhatjuk, hogy - folytatása következik...

Pál Szabolcs Bence

 Az Service Civil International egyik fő célja megalakulásától fogva, hogy az erőszakmentességet,  és toleranciát előtérbe helyező megoldásokat és konfliktuskezelési stratégiákkal ismertesse meg világszerte a táboraiban résztvevő fiatalokat és idősebbeket - és rajtuk kívül a szélesebb közönséget is. Ennek egyik fontos szereplői a Peace Messengerek, akik már több év kiforrott tapasztalatával  az élményszerűségre fektetve a hangsúlyt, a nemformális tanulás keretein belül,  workshopokkal, különböző játékos feladatokkal  próbálják átadni mindezt a tudást. Ha esetleg a fenti mondatok olvasása közben valami túlzottan idealisztikus, megvalósíthatatlan, lila ködbe vésző dolog villanna fel;

 

 A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kari Börzéjére április 4-én és 5-én került sor, ahol az Útilapu is képviseltette magát. Az elhelyezkedés eleinte a számunkra kijelölt területen eleinte nem volt zökkenőmentes, de így legalább az SCI eszméit a gyakorlatba is át tudtuk ültetni, amikor az egyik “konkurens” szervezetet a szomszédunkban - az erőszakmentes problémamegoldásra és toleranciára fektetve a hangsúlyt - sikerült kompromisszumos megoldásra vezetni, ami a molinó-kihelyezést és a területfoglalást illeti. Lelkes marketingeseink - Fruzsi és Sári- mellett egy-egy munkacsoportvezető is képviseltette magát a börze folyamán, így az érdeklődők kérdéseire a legkompetensebbek válaszolhatak. Ott volt velünk többek között Juci, EVS koordinátorunk, Évi, peace messenger vezetőnk és Luca, aki a tréningekért és képzésekért felelős, és aki nem mellesleg egy szuper mini interjút rögtönzött a szomszédos paraván mögül “előlopakodó” civilbörzés TV-nek. Őt hallgatva meg is szavaznám ezennel az Útilapu arcának, annyira jól csinálta!

Programjainkról egész sokan érdeklődtek - volt, aki másik egyetemről jött át, és többen voltak, akik már innen-onnan hallottak rólunk. Legtöbbjüket a rövid-és hosszútávú önkénteskedés érdekelte, főleg környezetvédelmi és hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos témákban.

Külön köszönet jár az egyik helyi szervezőnek, Peloc Zitának, akinek a segítségére már korábban is számíthattunk az Adab Alapítvánnyal közös bringaszerelésen, amely során kb. 500 db bicikli jutott el Afrikába. Most a táborszezon-nyitó plakátjaink kihelyezésében és egyéb fórumok elérésében segített. Köszi Zita!

Valamint köszönjük a Corvinus Egyetemnek is!

Léczfalvi Sári Lili

Az Útilapu is részt vett 2011. április 19-én a Dunaújvárosi Főiskola KarrierNap című rendezvényén. Marketingkoordinátorunk, Bence és én képviseltük szervezetünket, illetve nyújtottunk széles körű információt az Útilapu tevékenységéről.

Tapasztalatainkat összefoglalva elsőként megemlítendő, hogy az érdeklődők csak szórólapjaink hosszas olvasgatása után tudtak rájönni, mivel is foglalkozunk. A jövőben ezt szemmel fogjuk tartani a promóciós anyagaink tervezésénél. A logónk viszont sokaknak tetszett! A szuper újrahasznosított papírból készült tollunk is sikert aratott, rájöttünk, hogy keveset vittünk.

Az érdeklődőket általában az fogta meg külföldi önkéntes programjainkban, hogy lehetőség van a nyelvgyakorlásra egy biztonságos, megértő környezetben, valamint a projekt során szerzett kompetenciák jól használhatók a későbbi álláskeresésnél (pl. angol nyelvű prezentálás, tapasztalat gyerekekkel való munkában, egy-egy készségszintű munkafolyamat tudásanyagának elsajátítása, stb). Sokan a média, valamint a környezetvédelem témakörét tartották vonzónak.

Bencével sokat meséltünk saját élményeinkről, így igazi, „életszagú” információt tudtunk átadni akár EVS-ről, SCI táborokról, vagy Youth in Action programokról legyen szó.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget a Dunaújvárosi Főiskolának!

Somlai Kata

Elnök

Az Útilapu Hálozat önkéntesei, elnökségi tagjai, tisztségviselői Tahitótfauban, április első hétvégéjén  tartották meg a már szokásossá vált tavaszi találkozójukat.  A bennfentes útilapus szlengben később csak Mendlik-kúriaként emlegetett házban (ezúton fejezzük ki köszönetünket Bálintnak és édesapjának) eltöltött hétvége, ha nagyon komolyan akarunk fogalmazni, szervezetfejlesztéssel telt, és ezt a rendkívül intenzív bő két napot csak a szokásos névtanulós játékok / energizerek / étkezések / alvás / stb. szakították meg.

Szerencsére ragyogó időnk volt, és minden körülmény adott volt, hogy kellemesen és hasznosan töltsük el a rendelkezésre álló időt. Jópáran abszolváltuk az idény első szalonnasütését - volt aki az egész évre bezárólag; ha a tűzbe esett virslik számát ilyen módon értékeljük. (Érdemes még a gasztromómiai szempontból kiemelni a szombati nap sajtos-tejfölös tésztáját, laza texturájú, könnyed eleganciáját - a borválasztás ismertetésétől ehelyütt eltekintenénk).

A hétvége során megpróbáltuk újraértékelni újrafogalmazni szervezetünk küldetését, szerepünket a civil szférában, felvázolni "interaktív" módon, különféle játékos feladatok segítségével hosszabbtávú stratégiánkat, céljainkat és  - ha lehet ezt így, hivatalos keretek között - vágyainkat.

A sündisznóelv segítségével (amiről legalább tudjuk, hogy ez a sün, nem az a sün) ragsoroltuk tevékenységeinket, az általános iskolából ismert halmazok segítségével, olyan szempontok alapján, hogy melyeket szeretjük, melyekhez értünk, és nem utolsó sorban, melyik segít fenntartani anyagilag is a szervezetet - azaz, honnan jön a Zsé.

Közben megismerkedhetünk a többi résztvevővel, mindenki elmondta, hogyan kapcsolódott meg a munkába, értékelte szerepét, megtette felajánlásait a jövőre vonatkozva, azaz, hogy ő mit tud hozzátenni az Útilapu munkájához.

A szombat esti játék keretével ezúttal nem aktuális kétségeink, félelmeink és vágyaink, hanem a gyerekkoriak kerültek elő, így mindenki megtudhatta, ki  "bizniszelt",  már kiskorában - piócákkal -  illetve ki kapott intőt, hogy a tanári asztalon szkanderezett, illetve hogy ki hogyan tudta meg hogy  a Mikulás valójában nem létezik.

Végül vasárnap késő délután távoztunk, és a menetrend félreértelmezésének köszönhetően, nyertünk öt percet, hogy a közelben lévő Dunát megcsodáljuk.

Némileg csúsztunk a programokkal, ezért pár fontosabb kérdés kimaradt, de hamarosan ezekre is sor kerül, folytatása következik az április 18-i találkozónk alkalmával, az irodánkban (1047, Budapest, Dohány u. 84 a/1.), amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk

Mindez képekben: https://picasaweb.google.com/utilapuhalozat/TavasziTalalkozoTahi2011040103#

pszbence

 Norvég est beszámoló

Mikor elindultam az Útilapu irodájába, sajnos rá kellett döbbennem, hogy szánalmasan kevés dolgot tudok Norvégiáról- fjordok, halászat, sífutás, hideg, semmi lényeges. Az útilapu két Bogija és egy Esztere természetesen sokkal összefogóbb képpel rendelkezik az országról, és a norvégokról, hiszen nemrég részt vettek ott egy táborvezető tréningen, és hazatérve megosztották velünk élményeiket, és az ott tanultakat.

Egy tréningről lévén szó, az est első része valószínűleg a leendő táborvezetők szempontjából fontosabb, de biztos vagyok benne, hogy mindenki számára érdekes, és élvezetes volt. Jó alkalom nyílt arra, hogy megbeszéljük milyen egy jó vezető, azaz inkább azt, hogy kiben milyen kép él erről - mert mint kiderült, mindenki szeme előtt más példa lebeg. Eszter fórumszínházas workshop-ja  pedig arra adott lehetőséget, hogy bele is bújjunk a vezető, vagy az agresszor, esetleg a kicsit ittas, és nehezen irányítható külföldi önkéntes szerepébe. Két tábori konfliktust játszottunk újra, mert –számomra ez egyetlen tökéletes táborélmény után újdonságként hatott- egy táborban konfliktus is adódhat, és nincs más dolgunk, mint megoldani azt. Az újrajátszásnak és a szerepcserének pedig azt hiszem ez volt az értelme- megláthatjuk a másik oldal álláspontját, és más perspektívából nézve talán a megoldás is közelebb kerül, ez a szemléletet pedig lehet, hogy minden vezetőnek meg kellene tanulnia. A fórumszínház, mint módszer mindenesetre nagyon hasznos lehet akár az elkövetkezendő nyári táborokban, vagy bárhol máshol is, de mint szórakozás sem volt utolsó. Tehát azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a norvég est első része, nagyon hasznos volt, főleg gondolom azoknak, akik hozzám hasonlóan először fogják kipróbálni magukat táborvezetőként a nyáron.

Az est második része hű volt az előre kiírt programhoz: móka, kacagás, élménybeszámoló, szendvicskészítés norvég sajtból. Ez utóbbival kapcsolatban senkit se rémisszen meg a nem túl bizalomgerjesztő külső, sokkal finomabb, mint amilyennek látszik, köszönet Boginak azért, hogy ezt megismertette velünk.

Így a norvég beszámoló a lehető legjobb véget ért: mostmár határozottan több minden jut eszembe Norvégiáról, mint a sífutás, sőt, a hideg ellenére alig várom, hogy láthassam. A táborvezetői feladatok sem tűnnek már olyan rémisztőnek, és a sok móka és kacagás az este során nagyon is vidám emlékképet hagyott erről az Útilapus programról is!

Képek itt: https://picasaweb.google.com/utilapuhalozat/NorvegEst20110331#

by Jekli Ági

 Március elején Budapesten leesett a hó, mi pedig felszálltunk a gépre, hogy egy, a sarkkörtől 200km-re lévő norvég kisvárosba repüljünk az „Out of the box – new creative methods in leadership” fedőnevű tréningre, ahol reményeink szerint felkészítettek minket a hatékony táborvezetésre.
Az oslói kulturális központ benyomását keltő reptér, számos utazás közben végigélvezett rajzfilm és gyermekparádé, végül a sokként ható 1500Ft-os pizzaszeletek után megérkeztünk Trodheimbe, ahol a szervezők a csomagkiadónál vártak minket, és az út közben elveszett portugálokat.

A csekély 30 fokos különbséget a hó iránti lelkesedéssel kompenzáló barátaink hajnalban futottak be, így másnap ismerhettük meg őket, mikor az elsőként megtekintett ifjúsági centrumba találkoztunk reggelizni. A 13 országból érkezett résztvevők lassan szállingóztak, és míg a törökök átélték első kulturális megdöbbenésüket az egymást masszírozó fiatalok láttán, a később érkező román lányok megosztották az olaszokkal és a menekülő lett fiúkkal a sörben mosott haj titkát, a másik két magyar lánnyal elindultunk felfedezni, milyen szolgáltatásokat nyújt a centrum és hol találhatóak a használóik. A hatalmas, kivetítő-vászonos „TV-szoba”, a koncertteremmé alakítható, minőségi hangszerekkel felszerelt gyakorlóterem, a stúdió és vágószoba mellett, a két billiárdasztal között átvágva eljutottunk a gyerekekig, akik J. Beavert hallgatva kötögettek egy IKEA bútorok által meghatározott szobában, csokis sütit majszolva.

 Az egyik fiú már épp megtanította Esztert kötni, tökéletes angol akcentussal magyarázva neki a hurokkötés menetét, mikor megérkezett a busz, mi pedig továbbálltunk a következő városba, ahol a második ifjúsági centrumban megkezdődött a tréning érdemi része. Az érdekes csapatépítő feladatok után megpróbálták feléleszteni kreativitásunkat a kinti hóban, ahonnan a tréning voltaképpeni helyszínére szállító busz érkezése mentett ki minket.

 A 3 órányi hóviharral, fjordbámulással és centis jégen imbolygással tarkított buszút végén megérkeztünk Langvassheimenbe, egy befagyott tó partján álló, hatalmas rönkházhoz. A szobaelfoglalások után a kandallós nappaliban gyülekezve folytattuk az egy hetes programot. A tréningen sok témát érintettünk, köztük a különböző vezetőideálok előnyeit és hátrányait, az előítéletes gondolkozás kialakulását, az effektív kommunikáció és a prezentáció különböző kellékeit. Megismerkedhettünk az egy perces kamera előtti bemutatkozás nehézségeivel és az Európai Unió által kívánt pályázási lehetőségek ez részével is. A trénerek igyekeztek a non-formális oktatás eszközeivel élni, sokat dolgoztunk csapatban, és próbáltuk minél változatosabban kihasználni a helyszín és a technika adta lehetőségeket. Az esték a különböző nemzetek sajátosságainak bemutatásával, étel-ital kóstolással, csoportos játékokkal, beszélgetésekkel, és rögtönzött workshopokkal teltek.

 A programban volt egy fél szabadnap. Béreltek nekünk síléceket és megtanítottak oldalra esni, amit a melegebb éghajlatról érkezett résztvevők az összes magyarral együtt nagyon hasznosnak találtak. Az esti sebkenegetés közben a többség a párnájához társított kellemes asszociációkat, mikor valaki üvöltve végigfutott a folyosón és mindenkit kitessékelt a melegből. Kimentünk, és a –11C°-ban elkezdtük keresni a totemállatunkká fogadott rénszarvast. Felnézve jöttünk rá, hogy az égen furán-zölden cikázó vonalas dologban a híres északi fényt látjuk, ennek szólt az óbégatás. A közeli faluban hosszútávú önkéntességét (EVS) töltő spanyol srác azt magyarázta, ő akkor látta a 7 hónap alatt másodjára, és hatot várt az elsőre.

 Utolsó este, mikor már túl voltunk életünk első síelős élményein, egy távolabbi befagyott tó melletti tűzrakós-lékvájós táborozáson, végső esti értékelő találkozón, különböző szintű és mélységű interkulturális cseréken, és már a norvégok azon szokása is majdnem természetessé vált, hogy ebédre szendvicset esznek, a házigazdák kiinvitáltak minket a hóra. Bevittek minket a sötét erdőbe, majd a hóba vájt lépcsőkön keresztül egy szűk, északi őslakosok által használt jurtaszerűségben körülültük a tüzet. Az olaszul, litvánul, majd egyéb nyelveken meghallgatott dalok után körbejárt a krumplipálinka, búcsúzkodtunk.

 Másnap még megnéztünk egy újabb, hihetetlenül jól felszerelt ifjúsági központot Namsosban és meghallgattunk 3 rock koncertet egymás után. Értékeltünk, angyalkákat lepleztünk le, belesuvasztottunk a programba egy SCI bemutatót és jópár meghívást.

Mikor itthon leszálltunk, Ferihegyen meleg volt és tavaszillat.
Meggyesfalvi Bogi

In 2010 Service Civil International has celebrated it’s 90th anniversary. For this occassion many SCI’s branches have commemorated about the history of this world-wide network, promoting peace and cooperation between nations. In Hungary to local branch, Útilapu Hálózat has organised the exhibtion and many programs to promote the mission and history of SCI and volunteering on international and national level. Because in Hungary the exhibition was orgaised in 2011, the series of programs also connected well to the objectives of the European Year of Volunteering: to the promotion of volunteering amongst people of different ages and backgrounds.

On the exhibition (organised in the heart of Budapest, in an alternative cultural center called Tűzraktér) visitors could get to know the history of SCI and it’s mission of promoting human rights, non-violence, international cooperation, tolerance and sustainability. Special emphasize was made on remembering the life and work of SCI’s founder, Pierre Ceresole. Many programs – including presentations, games and quiz – were orgaised about the impressive work of the Swiss engineer who dedicated his life to peace, activism and the promotion of international civil service. Besides many photos were exhibited about volunteering „then and now”, about the workcamps and activities of Útilapu Hálózat.

In the exhibition area many programs were organised by volunteers of Útilapu. On the opening night, which was organised on the 17th February visitors could get basic information on the history of SCI, the life of Pierre Ceresole and the opportunities withing Útilapu. The good atmosphere was guaranteed by a music band playing French gypsy jazz. During the weekend (on the 19th and 20th February) different sessions and workshops were organised about volunteering, workcamps, non-formal learning, Youth in Action and visitors could get more detailed information about SCI and Pierre Ceresole. But it wasn’t the end yet… The 26th, Saturday was dedicated to green topics: to fair trade and sustainability. The programs were made more colourful by recycling handycraft sessions, movie night, bio bufet and the presentations of our volunteers. We have closed the exhibition by organising a great intercultural party on the 3rd of March.

 Pictures here: https://picasaweb.google.com/utilapuhalozat/SCIKiallitasTuzrakter#

Réka Livits

 2010-ben ünnepelte 90. évfordulóját a Service Civil International. Ez alkalomból az SCI számos tagszervezete felelevenítette a nagy múltra visszatekintő, nemzetek közötti békét és együttműködést céljául kitűző nemzetközi hálózat történetét. Hazánkban a magyarországi tagszervezet, az Útilapu Hálózat szervezett érdekes programokat az SCI misszióinak, történetének, valamint a nemzetközi és hazai önkéntesség népszerűsítésének céljával. Mivel a kiállítás megszervezésére nálunk csak 2011-ben került sor, a szervezett programsorozat illeszkedett az Önkéntesség Európai Évéhez is, így az önkéntes lehetőségek minél szélesebb körben való megismertetéséhez, terjesztéséhez.

A Budapest szívében, a Tűzraktér Független Kulturális Központban szervezett kiállításon az SCI történetével, a szervezet célkitűzéseivel – emberi jogok, erőszakmentesség, fenntarthatóság, együttműködés, tolerancia –, a szervezet alapítójának, Pierre Ceresole-nak életével és munkásságával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ezenkívül fotókiállítást láthattak az önkéntességről „akkor és most”, valamint a nemzetközi önkéntes táborokról, és az Útilapu Hálózat tevékenységeiről. Az előtérben egy szerbiai fotós projekt megindító képei voltak láthatók.   

A kiállítás mellett az útilapus önkéntesek különféle programokat szerveztek kapcsolódó témákban. A megnyitó esten, február 17-én az SCI történetéről és az Útilapu Hálózatról szóló általános tájékoztató után a látogatók francia gypsy jazz zenére rophatták, a hétvége során – február 19-én és 20-án – pedig bővebb információkat kaphattak a táborokról, az alapító Pierre Ceresole-ról, a Fiatalok Lendületben Programról és a nem-formális tanulásról. De ezzel még nem volt vége! Február 26-át, egy napos szombat délutánt a fenntarthatóságnak és környezettudatosságnak szenteltük, bemutatva a fair trade és a Gaia környezetvédelmi munkacsoport munkáját. A színes programkavalkád, melyet kézműveskedés, biobüfé, filmest, nemzetközi ételverseny és világjáró önkéntesek érdekes beszámolói tarkítottak március 3-án ért véget egy fergeteges interkulturális bulival. 

 Képek itt: https://picasaweb.google.com/utilapuhalozat/SCIKiallitasTuzrakter#

Livits Réka

 Voluntarism, Útilapu and the Photo Message

-what it means to be a volunteer

By Ami Kovács

2011 is the official European Year of Voluntary Activities which brings the process of making people aware of the importance of volunteering. We may wonder what it means and why it is necessary, but the reason is simple: being a volunteer is one of the coolest things on Earth! People just don’t know much about the world of voluntarism and non-profit organisations; actually they have false views about these ideas. So let’s see it clearly! 

Who is a volunteer? If you offer yourself for a service without obligation, from your own choice, you just become one. In practice this does not only mean work without being paid. It’s more than that. It’s pure pleasure!

My activism started with a summer camp and by becoming a member of Útilapu Hálózat. The initial idea was to participate in a 3-week long international camp where I can practice my Spanish and meet new people, but I got more than I have ever imagined! I stuck in that amazing world and now I won’t get out for anything!

But why is it good for you? Firstly, if you are a member of an organisation of that kind, you can be active in a topic that you consider important. You can do something and not just talk; you can represent the values that you believe in. Secondly, you can go abroad to join camps, trainings or seminars, meet wonderful people from all over the world, share opinions and exchange cultures, practice languages. All in all, you can experience the world around you!

Now I want to share the best experience I had through Útilapu. I was still waiting for my summer camp to start when I heard about the upcoming training seminars held in late August and in autumn. I thought I might try that type of activity, too, so I applied. And I did not regret: thanks to The Photo Message training course in Bečej, Serbia, I had the time of my life!

  The Photo Message project was a one-week long training seminar about the topic of poverty with the help of photography. It brought together activists, artists and volunteers who are involved in social issues from twelve different European countries. Sounds exciting, I know J The city of Bečej in Serbia was chosen to be the place to stay and serve as an inspiration. The focus was on how to achieve social change by using the tool of photography to spread a message. By the way, 2010 was the European Year for combating poverty and social exclusion. It was a project part of the programme ‘Youth in Action’ organised by ONO (Omladinska Nevladina Organzacija) from Novi Sad. 

  So it meant a week of intensive and creative group work, when we were covering serious issues through workshops and discussions, then we put everything into practice by going out to shoot photos in the impressively beautiful and sad Bečej. Our message tried to raise awareness for the issue of poverty in Serbia and spread in the local community where we stayed. As a closure, we organised an exhibition named ‘Transparent walls’ from a selection of photos; what is more, we also got feedback from local people and even authorities.  

 But it turned out that not just this issue and the methodology, but our trainers and group members made the whole thing complete, because it is people who fill a project with life and make it work! Ana Adamovic, a professional photographer visited us for a day to teach us the basics of photography and also gave advices how to approach our topic. Then we had the amazing Svetlana Kijevcanin as one of our trainers, who is a social activist, educator and university teacher. She and the artist Nikoleta Markovic helped us find our voice and develop the workshops; they are also experts of non-formal education. Then we had two youth workers: the fantastic Ksenija and Milica as program directors who made the whole week become a unique experience for all of Us: the great group. Forzaaa! 

 I hope now you all see that being a volunteer is a nice surprise; you can become more open, have new friends and get to know yourself better; it’s the most exciting way to learn. So what are your plans for next summer? J

Programsorozat a nemzetközi és hazai önkéntességért

az Útilapu Hálózat anyaszervezetének 90 éves szülinapján 

Többet is megtudhatsz az önkéntességről, mint szeretnél!

Részletes programért keress minket a facebookon és a  www.utilapu.org-on!

Február 17. (csütörtök)                        Interaktív kiállítás megnyitó

Bemutatkozik az Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat a Service Civil International magyar képviselője a Django Drom francia gipsy swinget játszó zenekarral, nemzetközi táncházzal, és mindenkit megmozgató kiállítással

Február 19. (szombat)                            Világjáró önkéntesek

Még mindig nem tudod, mit teszel idén nyáron?? Nemzetközi táborokról, hazai és külföldi programokról itt minden kiderül. Eljönnek régi önkénteseink mesélni, „olyat csinálunk”, mint a táborokban, avagy bemutatunk néhány nem formális tanulási módszert és ellátunk minden praktikus információval is, hogy ne érjen meglepetés, ha útnak indulsz.

Február 20. (vasárnap):                         Az EU segít, hogy önkéntes legyél!

Lapos a pénztárcád, viszont annál nagyobb a tettrekészséged és lelkesedésed? Az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programja számos lehetőséget kínál számodra, mint például a nemzetközi ifjúsági cseréket, európai tréningeket és hosszú távú, külföldi önkéntes lehetőségeket- gyere és válassz! Este pedig hozd magaddal kedvenc különleges ételed a Világjárók Kifőzdéjébe!

Február 26. (szombat)                         „Make it fair and green!”

Környezetvédelem és méltányos kereskedelem az Útilapu Hálózattal, avagy hogyan tudjuk napi praktikáinkkal megváltani a világot? Ismerkedj meg öko-önkénteseinkkel, mozizz velünk és kóstold meg fair trade kávéinkat, teáinkat, amiket bio büfénk kínál!

Március 3. (csütörtök)                          Interkulturális Záróbuli! 

Hogy mondod „egészségedre” 15 nyelven?

Mivel koccintanak a spanyolok, a lengyelek, a svédek vagy a belgák?

Mire tombolnak a portugálok, és mitől őrülnek meg a csehek?

Színes-ízes-dallamos interkulturális kavalkád a világot járt útilapus önkéntesek szervezésében, Zenél a Django Drom! 

November 21-én hajnalban felkerekedtem, hogy egy kávédarálóval Prágába utazva Petivel, pécsi civil barátommal együtt részt vegyünk a T-stey, vagyis Training course for starting trainers in European youth work névre hallgató tréningen, melynek fő célja metodológiai, elméleti hátteret és gyakorlati lehetőséget biztosítson olyan fiatal és kevesbé fiatal résztvevők számára, akik vagy rendelkeztek már korábbi tréner tapasztalattal, de szeretnék csiszolni tudásukat, vagy most szeretnének belekóstolni ebbe a világba.  

A tréningen több mint 20-an vettünk részt vagy 10 országból, és az egy hét alatt igazi csapattá kovácsolódtunk. Nappal okosodtunk, játszottunk, festettünk és kipróbáltuk magunkat, éjjel egy-egy jóféle cseh sör és becherovka mellett váltottuk meg a világot, és tervezgettük milyen közös tréningeket fogunk majd tartani szerte Európában.  

 Nyugodt szívvel mondhatom, hogy életem legjobb tréningjén vettem részt, nagyon sokat tanultam, nagyon jól szórakoztam, nem sokat aludtam, de annál feltöltődöttebben jöttem haza! Mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen lehetőségeket! :)

(szóval ha szeretnél te is okosodni és jót bulizni egy-egy tréningek külföldön vagy itthon, nézz körül az Útilapu page-en a facebookon, vagy a honlapunkon :) )

November 18-án lelkes kis board team-ünk ismét Alsópetényre látogatott, hogy tiszteletét tegye Ákos – mongol-arab szakos, hihetetlen sztorizó képességgel megáldott batárunk – jurtáinál, valamint a rackajuhoknál. Bogi, a szamár lelkes köszöntése, háti- és hálózsákvonszolós dagonyabuli után leereszkedtünk a kis völgybe, ahol a jurták (még mindig) állnak. Beesteledvén a kis kályha (melynek azóta imákba foglaltuk nevét) segítségével telefüstöltük a jurtát, de végül egyikünk sem dobta fel a pacskert szén-monoxidmérgezésben, aminek azért örültünk. Nemeztakarók, állatbőrök alatt, hat réteg pulcsiban álomra hajtottuk fejünk, s csak részlegesen fagytunk meg hajnalra. Csapatunk másnap reggelre teljes lett, így Orsi, Fanni, Klau, Bogi, Zsófi, Ami, Fruzsi, Réka felállásban meditáltunk hőn szeretett Útilapu ügyes-bajos dolgairól – többek között projektorbeszerzésről, irodafűtésről, pályázati beszámolókról, bicikliszerelésről, cuki bicikliszerelő srácokról. Ez utóbbi azért is bír nagy jelentőséggel, mert ismét konstatáltuk, hogy a szervezeten belüli „gender balance”-től (a nemek egyenlő arányú részvételétől) igen távol vagyunk (még!). Jelzésértékűnek számít a tény, hogy a Mikulásparty jelenlegi Mikulásjelöltjei Fruzsi és Orsi. A szakállat még csak megoldjuk sulifxszel, de azért mégis…

Dél körül a nap is kisütött, így kitelepedtünk a szabadba, s ott folytattuk – némi inspirációgerjesztő jóféle házi ágyas pálinka (köszi, Ákos!) segítségével – a feszített szellemi munkát, kellemes és kevésbé kellemes feladatok átgondolását. Utóbbiak közé tartozik az új elnök kijelölése, mivel mindannyiunk nagy bánatára szeretett Orsirékánk januárban Indiába indul keresni élete értelmét. Addig is fáradhatatlanul dolgozik a futó projektek lezárásán, és az aláírási jogok átpasszolásán. Az SCI stratégiáinak átgondolását egy-egy jó kis bennfentes pletykával fűszereztük, sztorizgattunk a régi motoros világvándor arcokról. Hazafelé a vonaton persze a ki kivel, és kivel nem SCI-os berkekben témákat is kiveséztük, ami azért némi reményt keltett bennünk, hogy a gender balance nem mission impossible. 

Érdekel a biogazdálkodás, -életmód?
Esetleg ki is próbálnád?? 
Akár egy másik kontinensen???

Az Útilapu Hálózat Gaia környezetvédelmi munkacsoportja különleges programra invitál benneteket!

Lontay Marci fél évet töltött Brazíliában, különböző biogazdaságokban önkénteskedve, s november 18-án, este 7 órától élményeiről, tapasztalatairól tart beszámolót az Útilapu Irodában!

Az est témái:
. Mi az a WWOOF (Worldwide Opportunities on Organic Farms)?
·Hogyan lehetsz hazai vagy külföldi biogazdaságban önkéntes, és mikre figyelj a jelentkezésnél
·Miben különböznek a fair trade és „nem-fairtrade” kávéültetvények
·Hogyan tudsz bekapcsolódni a Gaia munkacsoport munkájába
És még sok-sok más érdekesség!
Várunk titeket szeretettel!

Igaz, a július melegét már rég magunk mögött hagytuk, mégis érdemesnek tartom néhány szóban összefoglalni, miféle élményekben volt részünk az SCI Germany és SVIT Ukraine lelkes önkéntesei által szervezett nemzetközi cseretáborban, mely 2010. július 7-20-ig zajlott Essenben (mely Pécs és Isztambul mellett Európa Kulturális Fővárosa ebben az évben)

A résztvevők Szerbiából, Ukrajnából, Oroszországból, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek. A németeknek kis nehézségeket okozott csapatot összeszedni, de végül Baóval, USA-beli vietnami multikulti barátunkkal kiegészülve sikerült néhány lelkes jelentkezőt találniuk. A két hét témája a második világháború volt - hogyan élték meg az általunk már csak történelemkönyvekből, családtagok elmondásaiból ismert eseményeket az egyes országokban élők, milyen történeteket mesélnek el ugyanarról az eseményről, milyen szemszögből írják le a történteket. 

A témához kapcsolódva a résztvevők és az egyes nemzeti csapatok vezetői közösen szerveztek workshopokat, többek között a kulturális identitásról, a nemzeti, történelmi emlékezetről, az egyes országok történelméről. A program másik hangsúlyos eleme Essen mint kulturális főváros megismerése volt. Ellátogattunk több, egykor szénbányaként, vegyi tárolóként működő ipari telepre, melyekben most múzeum, kiállítóterem, előadótér működik. Érdekes volt látni, ahogy az elmúlt években életet leheltek az egykor szürke ipari városba, ami a szénbányák bezárásával hanyatlásnak indult, ám most kulturális beruházásokkal pezsdítik fel, hoznak létre új munkahelyeket. 

A két hét egyik legemlékezetesebb programja a Still-Lebenen, Európa leghosszabb utcafesztiválján való részvétel volt. Essen és Dortmund között mintegy 60 km-en egy napra lezárták az autópályát, teret adva különböző helyi kulturális tevékenységek bemutatkozásának. Volt ott minden: mami kötőklubbtól kezdve, színjátszócsoportokon, zenekarokon, művészeken át, egészen az ivós játékokat játszó ifjú titánokig és a holland nőknek beöltözött német férfiakig! Minden, ami a helyi kultúrát alkotja, színesebbé ,érdekesebbé teszi az életet. Nemzetközi csapatunk egy háborúellenes színdarabbal készült a fesztiválra, amit sakkfiguráknak beöltözve kétszer adtunk elő az út közepén.

A két hét őszintén szólva nemcsak a "peaceandlove" jegyében telt: a nemzeti csoportok vezetőivel néha derekasan küz

döttünk a "fokozódó nemzetközi helyzettel", igyekeztünk helyt állni a változó hangulat, csoportdinamikák, energia-és lelkesedésszint forgatagában. A csapattá kovácsolódást segítette a mindennapos, Aldiban való bevásárlás, az éppen zajló foci VB, s természetesen a vodka, rakia és az egyéb közép-kelet-európai ínyencségek.

 Szeretnél 70%-os útiköltség térítéssel, minden egyéb költségtől mentesen 2 hetet tölteni 25 fiatallal Németországból, Ukrajnából, Ausztriából, Oroszországból és Magyarországról, hogy aholokauszttal kapcsolatos nézeteiteket megosszátok egymással, hogy mit tanultatok róla az iskolában, s mennyi köze van a különböző nézőpontoknak a többihez? Emellett lehetőségetek nyílik interjúkat készíteni és életutat felrajzolni Konstantinovka városában, Ukrajnában, ahol rengeteg holokauszt túlélő idős lakik még mindig, akik be tudnak vezetni saját emlékeiken keresztül a háború és népirtás egy más nézőpontjába.

Hogy mi kell a jó jelöltnek?

•          legyen motivált, érdekelje a történelem, az emberek, életek;
•          legyen nyitott; akarjon segíteni azzal, hogy részt vesz az idősek ház körüli munkájában, hogy beszélget velük, hogy meghallgatja őket
•         legyen aktív részese a programnak;
•          beszéljen annyira angolul, hogy meg tudja értetni magát; ha oroszul beszél azkülön előny;
•          legyen 18 és 26 év között (egyedi esetekben ettől el tudunk térni valamennyivel);
•          legyen elérhető a program teljes időtartama alatt, vagyis augusztus 5-20 között,
•          töltse ki a jelentkezési lapot és küldje vissza a lehető leghamarabb azutilapu.scihun@gmail.com címre, hogy még biztos beférjen az 5 fős magyar csapatba!

          Egy hónappal ezelőtt tértem haza Londonból, két évet tartózkodtam kinn, kaptam, jót rosszat, mindenesetre sok élménnyel gazdagodtam, és boldog vagyok, hogy megtettem, önerőből, magamtól, teljesen egyedül, ezt a kis utat. Hazatérve kissé üresnek éreztem magam, a barátaim berendezkedtek egy másik életre. Üres voltam, és éreztem, hogy tennem kell, valamit pótolni az űrt, utazni újra, új emberekkel megismerkedni. Még Londonban találkoztam szerbekkel, dél szlávokkal, meg akartam ismerni őket, honnan jöttek. Izgatott a kultúra a nyelv, minden, így esett a választásom a szerbiai önkéntes táborra.

Kissé aggódtam, hisz a tárgy megjelölésben benne volt, hogy középsúlyos testi és/ vagy értelmi fogyatékosokkal kell foglalkoznunk. Ez a tény első hallásra, és még másodikra is, nehéznek,ijesztőnek hangozhat, hisz speciális igényeket kell szem előtt tartani. Gyerekekkel már foglalkoztam , hisz a tanári végzetségem során, kötelező gyakorlatokat kellett tennem. Szóval ebben a szellemben, kissé izgatottam  indultam utamra. Lefoglaltam Budapest Novi Sad útvonalra a vonatjegyemet, ami meglehetősen olcsó volt, 6500 HUF-ból kijött a return jegy ára. Én voltam az utolsó,aki a tábor indulása előtt egy héttel, utolsóként foglaltam le a helyemet. Szerencsésnek mondhatom magam.

Szóval behuppantam a kis kabinban, persze a hely kiválasztásnál igyekeztem, valami  kommunikatív, lehetőleg szerb útitársat találni,aki  beszéli az angolt…. És lám sikerült, Josippal szembe ültem le, aki végül 6-7 órán keresztül szóval tartott. Megtudtam mindent, és ő is megtudott mindent rólam. Kedves volt a mosolya, tiszta. Szóval Josip elmagyarázta mit kell tennem, mire kell vigyáznom, mit nézzek meg. Kedves volt. A 21. századi technikának köszönhetően még tartjuk a kapcsolatot. Oké. Megérkeztem Novi Sadba, itt a 35 ös buszt kell keresnem.

Kiérve a vonat állomásról, olyan érzésem volt, mint a Keletinél: Taxi? Taxi?? Persze, persze,lehúzós technikákból nekem nem nagyon tudnak újat mutatni, mi magyarok is nagyon kreativak vagyunk ezen a téren. Szóval úgy éreztem magam,mintha hazatértem volna. Mosolyogtam. Néztem az embereket, bejönnek a szlávok, ezt még Londonban vettem észre. Tetszik a karakteres arcuk, és, hogy nyitottak, közvetlenek. Barátságosak voltak, bár a vasútállomás körül senki nem beszélt angolul. Így hát elővettem varázs papíromat, amire még Josip írta rá a varázs mondatot: „gde se mogu naći zaustavi autobus trideset pet?” Ami annyit tesz, hol találom a 35ös busz megállóját? Így már megvolt a közös nyelv, az újságos irányába mutattak, és én bandukoltam. A buszra felszállva, találkoztam két spanyol társammal. Mivel egy falusi címet kaptunk,mutogattunk kézzel lábbal a sofőrnek, hogy mit keresünk. A spanyolok spanyolul, ők szerbül, én meg angolul. Végül hihetetlen volt, de megérkeztünk, a buszsofőr megállt, az emberek felálltak a buszon, beszéltek hozzánk szerbül, a sofőr leszállt, becsengetett a ház kapuján, és megkérdezte, hogy ez- e a helyes cím…Hihetetlen volt, a buszról pedig kendős nénikék integettek nekünk. Tetszett.

Milica várt minket, ő a fő szervezője a tábornak. Kedves volt, körbevezetett bennünket. A skót lány Bethany, és párja Alex már ott volt, valamint a szerb lányok: Teodora, Marija, Ivana és Milica.

A spanyolok: Adrian és Isabell. Eunji, a dél koreai lány. Az alvó helyünk fenn volt egy galériás részen kialakítva, nagyon tetszett. Konyha, és   teli étellel a hűtő. Bármihez hozzá nyúlhatunk, ehetünk, ihatunk, amit csak akarunk. Első nap ismerkedtünk, egymással ,a hellyel, és hozzánk csapódott egy kedves kis kutyus, aki később a Tom névre hallgatott. Még az este folyamán befutott Delphine , a francia lány és Budja, aki szintén szerb és a neve penészt jelent. Kedvesen(??). Hogy lehet a penész valakinek a beceneve?Mindegy, ő kérte, hogy így szólítsuk.

Voltak vicces játékok, sokat nevettünk, és minden arra ment ki,hogy összekovácsolódjunk. Szerintem sikerült is, mindenki szimpatikus volt, és könnyen megtaláltuk a másikhoz vezető utat. Nekem személy szerint kicsit nehéz volt kommunikálni a francia lánnyal, mert nem nagyon beszélte az angolt, és ha használta is, tele nyomkodta mondanivalóját francia szavakkal. És megkérdezte: Do you understand??? Hát, nem …gőzöm se volt miről beszélt.

A napjaink tematikára épültek, minden napra be volt osztva 2 fő,aki az ételt készíti 35 főre és mosogat, pakol, persze terít is. Aznap az a két fő nem vett részt a workshopokon. Három workshop közül lehetett választani: Zene, művészet és színház. Nos, én a színházban dolgoztam, csupán egy napig. Hisz ezek a gyerekek[1] különleges figyelmet és türelmet igényelnek, állandó koncentrációra nem minden esetben képesek. A színház elég nagy falat lett volna nekik. Eredeti terv szerint kidolgoztunk volna és színdarabot, amit végül a finálén mutattunk volna be. Mivel ebbe a csoportba csak az irántunk érzett szimpátia miatt jelentkeztek a barátaink, ezért észre vettük, hogy nincsenek igazán lekötve. Szerencsésebbnek tartottuk, ha becsatlakoztatjuk őket a művészetek csoportba vagy a zene területére. Így mi magunk is beolvadtunk a 2 workshop valamelyikébe.

Első nap én készítettem  Gulyást, és nagyon büszke voltam magamra, imádták. Fontos volt, hogy tradicionális ételeket készítsünk, ha ránk esik a sor. Mindenki igyekezett megfelelni, és nagyon jó kis móka volt. A francia lány palacsintát sütött reggelire, a spanyolok is valami nagyon finomat készítettek, igaz megtartották a szokásos kis sziesztájukat, így este 10.30 kor álltunk neki vacsorázni. Nagyon vicces volt, felrobbantották a turmix gépet és lángolt valamelyik edény. Elég lazák, meg kell hagyni.

Szombaton 11 óra körül megérkeztek a „Barátaink”. Kíváncsiak voltak, a szemükkel keresték a tekintetünket, izgatottak voltak, szemléltek bennünket, méricsgéltek , és mosolyogtak. Bájosak voltak és hangosak. Itt szinte első pillanatra feltűntek az egyéniségek. Dragana egy nagy darab , szemüveges lány, elől a fogai hiányosak, és rosszak. Dumagép, tragika, vagy ahogy a többiek nevezték „Drama Queen”. (Dráma Hercegnő.) Hihetetlen milyen színjátékokat adott le. Megérkezésekor könyörgött, hogy segíthessen, a konyhában. A lányok mondták neki, hogy köszönjük, de most nem kell a segítség. Mivel Dragana tökéletesen tisztában van jogaival, hisz naponta olvassa azokat, így diszkriminációnak vette ezt a támadást és kiakadt. Hisztizett, majd Teodóra az egyik lány,aki könnyen megtalálta az utat hozzá, elmagyarázta neki, hogy sokat tud még segíteni a 10 nap alatt, ne aggódjon. Akkor Dragana átváltott és mondta: „Tudtam, én, hogy ez egy munka tábor, majd étlen szomjan fogtok dolgoztatni minket!” Számomra ez a lány annyira vicces volt, teli energiával, hajnali 3 órakor ment minden este lefeküdni, és reggel 8 kor ébren volt. Énekelt, imád énekelni, az összes szerb nótát ismeri elejétől végig, betéve. Mosolyog, nevet, és szeret.

A másik történet, Zivica, egy 17 éves fiú, inkább nevezhető szociálisan hátrányos helyzetűnek, mint fogyatékossággal élőnek. Származását tekintve roma, mindenesetre nagyon fekete. Még viccelődött is velem, hogy ő igazából egy brazil focista és azért ilyen. Szégyen, nem szégyen megettem a történetét. Ez a kis 160 centis fiúcska, olyan szeretetet tudott adni, és olyan kis előzékeny volt, udvarias, és annyira kereste a társaságunkat, hogy szavakkal nem tudom leírni. Nagyon jól sportol, rettenetesen nagy erő van benne, és kis fürge a pályán. Örülök , hogy megismerhettem, sokat tanultam tőle is. 

Két dolog,amit nagyon fontos kiemelnem, ezek a gyerekek, a barátaink, -mindegy hogy hívjuk őket,- szerbül beszéltek, mégis megtaláltak minden lehetséges non verbális és verbális kommunikációs eszközt, hogy egy nyelvet beszéljenek velünk. Hihetetlen volt, de a nyelv,mint olyan nem volt akadály közöttünk. Persze sok esetben a szerb lányok is fordítottak, de sokszor nem voltak ott a közelünkben, és ilyenkor nekünk kellett boldogulnunk.

A másik dolog, ha megkérdeztük őket, hány évesek, kevés kivétellel, nem tudták megmondani. Szerencsések. Gondoltam, hisz ők lélekben mindig fiatalok maradnak, örökre, nem számít a kor. Bár hátrányos helyzetűnek tituláljuk őket, lehet inkább mi vagyunk azok. Normális? Mi a normális? Ki a normális? Te vagy én? Normálisak vagyunk?

„Normális” ( ???):

·         Éveket tölteni az egyetemen, hogy aztán ne találjunk állást.

·         Reggel kilenctôl délután ötig végezni egy munkát, amelyben egyáltalán nem leljük örömünket, míg végül harminc év múlva sikerül nyugdíjba vonulnunk.

·         Nyugdíjba vonulni, ráébredni, hogy már nincs energiánk élvezni az életet, és pár év múlva belehalni az unalomba.

·         Megérteni, hogy a hatalom sokkal fontosabb, mint a pénz, és a pénz sokkal fontosabb, mint a boldogság.

·         Kinevetni azt, aki a pénz helyett a boldogságot keresi, és azt mondani rá, hogy "hiányzik belôle az ambíció".

·         Összehasonlítani a különbözô autókat, házakat, ruhákat, és ezeket az összehasonlításokat tekinteni az élet értelmének ahelyett, hogy valóban utánajárnánk, mi az.

·         A tömegközlekedési eszközön soha nem nézni a szemben ülô szemébe, nehogy azt higgye, hogy el akarjuk csábítani.

·         Lemondani arról, hogy megéljük a világ legérdekesebb dolgait, amikor már nincs erônk az ilyesmihez.

·         Mindennap egy jó adag tévé, hogy ne legyünk depressziósak.

·         Hinni, hogy amit egyszer már megszereztünk, az a miénk marad. [2]

Different people, same life.[3] Ez volt a tábor mottója. Mindannyian különbözünk, még mi „normálisok” is. Nincs két egyforma mosoly, egyforma tekintet.

A legjobb az volt ebben a 12 napban, hogy újra gyerek lehettem, festhettem temperával, filctollal színeztem, körjátékokat játszhattunk, és mindent megtehettem, amire a modern kor társadalma azt mondaná, hogy dilis vagyok. Jókat nevettem, fociztam, tollasoztam. Nem akarok felnőni. Nem kell óra, nem kell naptár…

 Between 3rd and 17th of July a work camp in Ágasegyháza near Kecsemét took place. The event was organised by the SCI Hungary.

Togther with ten volunteers from Brazil, Russia, Spain, Poland, Czech Republic and Hungary, we were renovating some public spaces in the village and, what is even more important, animating local children.

During those two weeks we painted a playground for children and then helpend with renovation of a social centre, where we also were accomodated.

We spent dozen of fantastic days with local kids. I believe everyone loved playing with them, teaching them English and helping them with some art works. They rewarded us with honest smiles and for us it was far enough.

Hospitality of the locals was tremendous and we really enjoyed timed spent there on talking with them and learning about the cultural background of each of us. We had many opportunities to learn Hungarian words. Some of them are really important, like: ’tengeralattjáró’ or ’macska farok’.

Of course, everyone fell in love with Hungarian cuisine, even if it is not the best for a scorching weather. :) And even if locals somehow forced us to drink the palinka, what often ended with some dizziness.

The whole event was ended with a farewell evening, during which everyone: children, locals, and volunteers, could present their talents. We could hear Russian folk songs, watch Hungarian traditional dances, enjoy a play in English performed by children, and more.

Each and every person, who participated in the camp, will never forget those slaphappy days, although leaving the children was really difficult. But who knows, maybe we will see each other next year?

On last Saturday, 8th of May we and other organisations joined to celebrated the International Fair Trade Day with our dear partner organisation the Fair Trade.
 

The Fair Trade Foundation is a non-profit organisation that promotes a sustainble development and justice by transforming trading structures and practices in favor of the poor and disadvantaged. Their main goal is to support the producers, the workers and the communities of the third world countries and to stop the exploitation of these regions by the capitalist economy. Their work is to demonstrate alternatives to common trade - that obviously does not always benefits everyone - through campaings that alerts all the citizens to these issues.
 
The event took place in Deak Tér's park right next to Godor and it started at 14:00 and lasted until 20:00 p.m.

by Rita

Leonardo intern of Útilapu

www.youtube.com/watch