Beszámoló a Youth in Action program keretein belül lebonyolított albániai projektmenedzsment-képzésről; Durres, Albánia 2011.5.19-26. 

 A hét napos projektíró és -vezető tréninget a szardíniai TDM2000 International szervezte,  az albán - tiranai székhelyű - Beyond Barriers nevű szervezettel együtt. Előbbiek két, utóbbiak egy trénert biztosítottak, a helyszínen és a logisztikai háttéren kívül.

  Mi, résztvevők május 19-én találkoztunk Tiranában,  a fogadó szervezetnél, viszont a helyi választásokat követő tüntetések miatt az első éjszakát még Tiranában kellett töltenünk. Másnapra azonban már feloldották az útzárat és így eljuthattunk a tréning helyszínére, az albán tengerpartra, Durres-be.

  Az első nap során a non-formális tanulás fogalmával, a Youth Pass nevű dokumentummal ismerkedhettünk meg, valamint egy adott projektet mutattak be annak minden részletében. Az este folyamán pedig civil szervezet börzét rendeztünk, amelyre mindenki saját szervezetének bemutatásával készült. Az Útilapu tevékenységére nagyon sokan voltak kíváncsiak, és mindenki kaphatott róla információt, ha nem személyesen tőlem, akkor az útilapus szóróanyagokról.

  Minden nap egy ún. "reflexiós csoporttal" zárult, ahol átbeszéltük az adott napi tevékenységünk kapcsán szóba jövő pozitívumokat és negatívumokat, majd ezt az összefoglalót  javaslatainkkal az egyik résztvevő továbbította a szervezők felé.

  A második nap a Youth in Action programról szóló bevezetőt követően a projektvezetés gyakorlatáról hallhattunk. Az aznapi interkulturális esten a tréning három magyar résztvevője tartott hazánkról prezentációt, valamint étel és italkóstolót.

  Tréningünk harmadik napján Durres központjában meglátogattunk egy helyi civil szervezetet, amely fő tevékenysége a nők egyenjogúságáért való, illetve a családon belüli erőszak elleni fellépés volt. A délutáni program során megnézhettük, hogyan is néz ki a Youth in Action-projektek jelentkezési lapja - illetve, hogy hogyan is kell kitölteni azokat.

  Az tréning utolsó két napja a fundraisingről és az interkulturális tanulásról szólt, valamint kidolgoztunk csoportunkban egy saját minta-projektet, amelynek a jelentkezési lapját is megírtuk közösen. A tréninget e projekt bemutatásával zártuk.

  Összességében egy intenzív, hasznos ismereteket és készségeket nyújtó és lendületes tréningen vehettem részt, és a tapasztalt és hozzáértő trénereknek köszönhetően sokat tanultam. A résztvevőkkel sok új információt és élményt sikerült megosztanunk, és a jövőben is tartjuk majd egymással a kapcsolatot.

Józsa Éva

Útilapu Hálózat - önkéntes

Címkék: tréning albánia projektmenedzsment youth in action yia

A bejegyzés trackback címe:

https://utilapuhalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr952999855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása