Az Service Civil International egyik fő célja megalakulásától fogva, hogy az erőszakmentességet,  és toleranciát előtérbe helyező megoldásokat és konfliktuskezelési stratégiákkal ismertesse meg világszerte a táboraiban résztvevő fiatalokat és idősebbeket - és rajtuk kívül a szélesebb közönséget is. Ennek egyik fontos szereplői a Peace Messengerek, akik már több év kiforrott tapasztalatával  az élményszerűségre fektetve a hangsúlyt, a nemformális tanulás keretein belül,  workshopokkal, különböző játékos feladatokkal  próbálják átadni mindezt a tudást. Ha esetleg a fenti mondatok olvasása közben valami túlzottan idealisztikus, megvalósíthatatlan, lila ködbe vésző dolog villanna fel;

 
Nos, egy térítésmentes képzésen sajátíthatsz el akár a mindennapi életben, munkahelyi környezetben is hasznos készségeket és ismereteket.  Mivel a Peace Messengerek a nyár folyamán járják a magyarországi táborokat (esetenként külföldieket is) és tartanak foglalkozásokat az ott résztvevő táborozóknak - minden ilyen esetben az útiköltséget az a Peace Messengereknek az Útilapu fizeti - némi jártasságot lehet szerezni, hogyan kell hasonló foglalkozásokat tartani, amely az élet más esetében is hasznos készség lehet.
 
A részvétel a továbbiakban nem kötelez semmire, ez egy külön, önmagában is megálló képzés. De ha végképp elnyeri ez fajta elfoglaltság a tetszésedet és szíved csücske lesz ez a tevékenység (sokunkkal itt megtörtént), akkor jobban is elmélyülhetsz a témában, nemzetközi SCI-os tréningeken, workshopokon, és találkozókon. 
 
 
A modulok témái és időpontja:
Május 03. Háború és Béke - erőszakmentesség
Május 10. Emberi jogok – anti-diszkrimináció
Május 17. Fenntartható fejlődés – environmental protection
 
A tréning maga angol nyelvű - de ez ne rettentsen vissza senkit, amellett, hogy remek nyelvgyakorlási lehetőség, a tréning folyamán bátran és folyamatosan lehet kérdezni az elhangzottakkal kapcsolatban.
 
Jelentkezni a következő e-mail címen tudsz: 
 
pm.scihun@gmail.com 
 
Várunk!
 
 
 
 
 

 

Címkék: pm tréning peace sci útilapu

A bejegyzés trackback címe:

https://utilapuhalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr422864695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása