Summer in Ruski Krstur, Szerbia

 2009.08.14. 20:59

(A beszámolót Nárai Csilla önkéntesünktől kaptuk, akinek ezúton is nagyon köszönjük!)

 
Szerbiában voltam, Summer in Ruski Krstur néven futó táborban, ami egyszerűen szuper volt, de tényleg, nagyon örülök neki, hogy ezt választottam. Az önkéntesek mind nagyon jófejek voltak, főleg kelet-európaiak, a helyiek (többnyire ruszinok) pedig iszonyú rendesek. Mindig kaptunk valamit, sütit, fügét vagy üdítőt a festéshez, kétszer is meghívtak minket egy grillpartiba és a végére már mindenki ismerős volt a kocsmában. :)

Több helyi zenekarral összeismerkedtünk például (főleg mert közben egy fesztivál is volt, Vodovafest) az egyik ilyen ruszin banda gitárosa pedig néptáncot is tanított nekünk. Munka gyanánt főleg falat dekoráltunk, képeket kellett festeni rá, amit én élveztem (a végére, egyre fáradtabban a kevés alvástól, már rengeteget nevettünk rajta) de valamennyire bevontak minket a Vodovafest előkészületeibe is. Mindeközben pedig rekkenő hőség, soha nem változó napsütés, úgyhogy délutánonként a sarki kávézó árnyas kanapéira tettük át székhelyünket, ahol a török kávé mellé lókumot is adtak (ratluk a helyi neve talán).

 

Órákig ültünk ott, olyan volt, mint egy orosz filmben: csak múlik az idő, arcok közeliben, néha mondanak ezt-azt, a háttérben végtelen sztyeppe. :) Nagyon hiányzik ez az érzés, meg az emberek. 

 

 

Szóval ezeket próbáltam a képekkel illusztrálni, remélem tetszenek! :)
 
Üdv, 
Csilla
 
 
 
 
 

 

Címkék: szerbia tábor sci workcamp tabor beszamolo

A bejegyzés trackback címe:

https://utilapuhalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr741331397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása