LTV Izlandon

 2009.08.05. 16:56

Rai Rajmund Izlandon, Sólheimarban önkénteskedik jelenleg is az SCI hosszútávú önkéntes progjamjának (LTV) keretei között egy projektben. Az ő élményeit, tapasztalatait ismerhetitek meg a következőkben.

Sólheimar-t Sesselju Hreindís Sigmundsdóttur (1902-1974) alapította meg 1930-ban. A falu 250 ha-os területen található és mintegy kétórányi autóútra van a fővárostól, Reykjavík-tól.

Kezdetben csak árva gyermekek gondozásával foglalkoztak itt, de a későbbiek folyamán arra gondoltak, hogy egy olyan közösséget kellene kialakítani, ahol egészséges és sérült gyerekek együtt nevelkedhetnek és mindezt természet közeli állapotban megvalósítva. A falu menedzserétől kapott információk alapján abban az időben meglepő módon a falun belül is kimagasló oktatásban részesültek a gyerekek és a „kötelező” tanagyagon túl számos egyéb tevékenység is adódott számukra, mint például zene-, táncoktatás. Amennyiben jól értettem a falut jelenleg részben az állam támogatja és igen jelentős magántőke is a rendelkezésre áll. Jelenleg kb. 100 főre tehető a lakosok száma, ennek nagy részét a sérült emberek teszik ki a többit pedig az ápoló, illetve fenntartó személyzet. Na és persze az önkéntesek.

Amennyiben valaki önkéntes szeretne lenni a faluban – a teljesség igénye nélkül – az alábbi lehetőségekre van mód:

-         erdészeti faiskola

-         üvegház

-         szövöde

-         gyertyaöntő műhely stb.

Mivel én eddig csak a faiskolában és az üvegházban dolgoztam, csak ezekről tudok írni. Mind a két területre a biológiai gazdálkodás jellemző, azaz kerülnek minden vegyszert és a gépi munka is igen minimális szintre van szorítva, szinte mindent kézzel csinálnak. A faiskola kiszolgálás szempontjából két nagy csoportot lát el, egyrészt csemetét értékesít a helyi erdészetek számára, másrészt a falu területén telepít fákat.

Az üvegházban elsősorban zöldségeket állítanak elő (paradicsom, uborka, paprika, saláta, karalábé, karfiol) ezeket is biotermesztés keretén belül nevelik és egy részét különböző piacokon értékesítik, másik részét pedig a helyi boltban.

Tekintettel, hogy a falu mai szemmel is igen elszigetelt a közlekedés szinte kizárólag stoppolással oldható meg. Az étkezést a falu olyan módon biztosítja, hogy hétköznaponként meleg ebédet ad (lehet választani hús és vegetáriánus menü között), az összes többi étkezésre pedig egy bizonyos összeget bocsájt rendelkezésre, mely a helyi boltban vásárolható le.

A munkaidő reggel 09:00 órakor kezdődik és 17:00 óráig tart. Ezalatt az időszak alatt 3 szünet van: 10:00-10:15 kávészünet, 12:00-13:00 ebédszünet és 15:00-15:15 kávészünet.

Eddigi tapasztalataim szerint a munkák nem nehezek és természetesen elég rugalmasan állnak hozzá, ha valaki valamit nem szeretne csinálni.


Szabadidős tevékenység szempontjából a falunak van egy kis medencéje és egy kis kondi-terme, valamint hétvégenként elég gyakran valamilyen kulturális eseménynek is helyt ad. A környéken lehetőség van lovaglásra és természetesen kirándulásra. Minden hétköznap a munka egy kis szertartással indul, 09:00 órakor összegyűlünk egy kis téren és kört alkotva megfogjuk egymás kezét és a helyiek elmondanak egy rövidke áldást.

 

Címkék: izland sci hosszútávú ltv

A bejegyzés trackback címe:

https://utilapuhalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr251290887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása