Legelső esténken még hiányos volt a csoport, beleértve az egyik táborvezetőt is, akivel együtt jöttek a többiek. Ezért különösen az első este jelentett nehézséget egy csoporttá gyúrni az idegen embereket, akik egy közös célért gyűltek össze Parádfürdőre. Elsőre mindenki küzdött magával az angollal is, ezért jó ötletnek bizonyult egy mini-glosszáriumot alkotni, ezzel tisztelve egymás nyelveit, de nyitni a másik felé is. Sok viccre és nevetésre ad alkalmat. Az alábbi plakát és a másik fele fölkerült az ajtóra, hogy a tábor ideje alatt mindenki láthassa.

Táborunk a festői Parádfürdőn mindjárt két szabadnappal indult, és a hely rengeteg kirándulólehetőséget biztosított. A csoportban volt 2 finn, 1 magyar, 3 spanyol, 2 olasz önkéntesünk. Minket, csoportvezetőket középen látni.

Idővel fény derült arra, hogy amiről azt hittük mi táborvezetők is, hogy a munka lesz, valójában szabadidős tevékenységként ajánlotta a helyi partner. A két hét alatt részt vettünk madármegfigyelésen, éjszakai lepkefényképezésben, barlangászatban, több kirándulásban, sőt feljutottunk a Kékesre is.

A kirándulások is tele voltak örömmel és játékossággal. Itt egy Da Vinci-reprodukciót láthattok.

A munka eleinte árokásás volt a tábor területén. Mivel 35 fok volt és egyébként is száraz nyarunk volt, ami miatt a föld teljesen megkeményedett, ez kemény munkának bizonyult. A csapat azonnal elfogadott bennünket, nem volt olyan gondunk, hogy valaki ne lett volna hajlandó részt venni a közös munkában. Különösen pozitív élmény volt számomra, hogy bár voltak köztünk kissé ügyetlenek, gyengék stb, mégsem kerültek a társaság peremére, minden egyes ember szerves része lett a csoportnak, beleértve minket is.

Olyan sokféle munkalehetőséggel készült a partner, hogy variálhattuk az utált árokásást favágással, hálóhely-készítéssel, homokozóépítéssel és táblácskakészítéssel ill. – festéssel. Jó lett volna, ha előre megbeszéljük a helyiekkel, mi lesz pontosan a munka és melyik nap mit csinálunk, mert így mindig egy nappal előtte döntöttük el, másnap mi lesz a munka és ez rosszul előkészített, rapszodikus munkamenethez vezetett. De a csapat rendkívül rugalmas volt, így senkinek nem volt ezzel problémája.

A feladatok közül a favágás volt az abszolút kedvenc, ebből repetáztunk is. Nagyon üdítő érzés végre nem gondolkodni, csak baltázni, fűrészelni, szagolgatni, cipelni a fát. Sajnos a végén megtelt a fáskamra.

Ottlétünk alatt többször is kapcsolatba kerültünk ott üdülőkkel, többek között egy gyermekotthon bentlakóival, akik az utolsó napjukon, amikor Bogi és Zsófi PeaceMessengerekként lelátogattak hozzánk, már velünk együtt ásták az árkot. Az egyik srácról később kiderült, hogy sírásói tapasztalata van, és előszeretettel hívta ki a fiú önkénteseinket szkanderozni.

Zsófi és Bogi 2 workshopot tartottak az ott töltött három napjuk alatt. Első este, amikor megérkeztek egy sztereotípiákkal kapcsolatos játékot játszottunk. Ez jó alkalom volt kicserélni az egymás országaival kapcsolatos előítéleteket. Nem csak pozitív, hanem negatív képzettársítást is papírra vetettünk, és később minden nemzet kommentálhatta a vele kapcsolatos előítéleteket.

A mi társalgásunk a játék végén Spanyolország, majd a globalizáció felé fordult, így megtapasztaltuk, milyen könnyen szökkenhetnek szárba kisebb viták egy-egy ilyen játék után.

Hogy jobban megismerhessük egymás országait, a finneknek, spanyoloknak, olaszoknak, magyaroknak egyaránt tartottunk egy-egy nemzeti estet. Mivel a szálláson adott volt a konyha, így - az előre biztosított menza helyett - a konyhával együttműködve hozathattunk saját hozzávalókat, elsősorban mindenki főzött valami saját hazájára jellemzőt bemutatkozásul. Mi is megmutattuk a magyar konyhát, desszertként pedig Túró Rudival szolgáltunk.

PeaceMessengereink a spanyol esten vehettek részt.A spanyolok mindenkit meggyőztek, hogy spanyol hagyomány szerint a Sangríát görögdinnyéből szokás inni. Ezt igen nehéz végrehajtani, már csak a dinnye súlya miatt is. Mondani se kell, hogy volt móka, kacagás. Később rájöttünk, hogy tévedésből rendeltek tőlünk görögdinnyét, valójában sárgadinnye illik ehhez az italhoz. A dinnye később legendává nőtt és a dinnye szelleme bekerült a mi különleges tábornyelvünkbe, amit a két hét alatt kifejlesztettünk.

A munka mellett mi rengeteget játszottunk, legalább napi 2-3 játékot tanultunk egymástól.

A tábort ütős élmény, a budapesti ünnepi tűzijáték zárta augusztus 20-án.

A hazaindulás előtti estén, az utolsó elválás természetszerűleg nehéz volt mindannyiunknak, hiszen életre szóló élményben volt részünk, és ilyenkor mindig nehezebb a hazautazásra gondolni, arra, hogy milyen gyorsan elment ez a két hét.

Kiss Eszter - táborvezető