Két hetet töltöttünk tavaly augusztusban Gálosfán kilencen egy építőtábor keretében, olasz, svájci, brazil és új-zélandi önkéntesekkel. Az alábbi képen a tábor egyik legmeghatóbb pillanata  látható. Egy napot töltöttünk a helyi óvodában, ahol minden nyelven énekeltünk, báboztunk és kisvasutat építettünk. Egy héttel később az óvodások látogattak meg minket. Az önkéntesekkel lufis, kincskereső játékot készítettünk a gyerekeknek. Nagyon jól sikerült mindkét program, a nyelvi akadályok ellenére és nagyon megszerették a gyerekek az önkénteseket és viszont.

Az alábbi képeken azok a pillanatok láthatók, mikor Dani könnyes szemmel visszaszaladt, hogy még egy puszit adhasson mindenkinek. Ő volt a legérdeklődőbb kisgyerek, minden szóról megkérdezte a táborlakókat, hogy “ez hogy van olyan nyelven, amit ti beszéltek?”
A tábor óta már az egyik helyi családhoz jár időről-időre angolt tanulni.




(A búcsú pillanatai - Az óvodás Dani épp az Új-Zélandi Anától búcsúzik könnyeivel küszködve.)
 
Ilyen apró történetek születnek táborainknak köszönhetően Magyarországon és szerte a világon - és ha tudsz, te is segíthetsz abban, hogy újabbak születhessenek. 
Kérjük, nyilatkozz az egy százalékodról az Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat javára.
Adószámunk:
18053508-1-42
(Nyomtatható kész nyilatkozatot az alábbi linkről is letölthettek.)
 
Köszönjük.
Az Útilapu Hálózat csapata
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utilapuhalozat.blog.hu/api/trackback/id/tr822882229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása